index.hu/politika/belfold/osz9443/
Ez mi a fasz?
Kedves Jóob Sándor barátom! Ez mi? hogy képzeled, hogy a szájbarágó rovat alatt egy olyan cikkel jössz elő, ami teljes mértékben elkendőzi, vagy egész egyszerűen elferdíti az igazságot?
Vegyük sorra:
Már a felütés is kedves barátom, már az is vérlázító. Hogy jössz Te ahhoz, hogy megmondd másnak, hogy mi az, amit a baráti körében mondjon? Hogy jössz Te ahhoz, hogy majd Te megmondod, hogy mi a büdös nagy igazság, és tessék ezt mindenkinek a barátaival is közölni, és érvelni mindamelett, amit ebben a szennyben olvas.
Az meg, hogy Te teljesen hülyének nézed az embereket (azzal a nyitással, hogy "ne nézz hülyén"), az teljességgel elfogadhatatlan. Az is elfogadhatatlan, hogy egyáltalán lemersz írni egy ilyen cikket.
De menjünk tovább inkább.
Az első kérdés semleges, tehát térjünk rá rögtön a másodikra.
"Ez a beszéd kiindulópontja volt, a hangsúly Gyurcsány Ferenc számára nem ezen volt."
Na kérlek. Mondd meg nekem, hogy Te honnan a faszomból veszed azt, hogy mi volt hangsúlyos Gyurcsánynak és mi nem? Ez nem lenne önmagában baj, mert ki nem szarja le, hogy Te mi a faszt értesz az őszödi beszéd alatt. De az már kurvára nem mindegy, hogy mindezt a leglátogatottabb médiaszennyen keresztül közlöd.
Ne pofázzál bele olyanba, amihez nem értesz, pláne ne akard megmagyarázni (mint a verselemzésnél, már ha emlékszel még rá), mert itt egyvalaki magyarázhatja el az egészet, de az nem Te vagy, kisbarátom.
"Ez azért nem olyan, mint amikor a burkolóval újra felrakatod a csempét, mert nem találta el a sarkokat."
De, ez pont olyan. Azzal a különbséggel, hogy itt ha elbassza a csempét, akkor az egész ország szopja majd.
"Igen. A kormányzás persze valakinek arra jó, hogy Mercedesek, medencék és jó fizetések formájában vegye ki magának a hasznot, Gyurcsány Ferenc viszont épp arról beszélt, hogy a hatalmat most inkább arra kéne használni, hogy működőképessé tegyék az országot és átalakítsák a szocializmusból öröklött államháztartási alrendszereket."
Hol élsz Te, szatyorban? Ha valami fogalmad is lenne az egészről, hozzá sem kezdtél volna egy ilyen cikk megírásának. Ha azt gondolod, és ami a legfontosabb, hogy el is akarod hitetni az emberekkel, hogy most már nem hazudnak, akkor eléggé el vagy tévedve. Íme a bizonyíték:
videjó
Elég lesz Neked ennyi is mára.
Hát ez mi?
2007.09.19. 14:38 ghud
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://ghud.blog.hu/api/trackback/id/tr3170355
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.